Terjed a hibrid tévé

2014. 08. 07. - 7:25

A HbbTV (Hybrid Broadcast Broadband TV) Európában kezdett elterjedni, de immár erősen nő iránta az érdeklődés a világ más tájain is. A HbbTV V2 specifikációja a tervek szerint ebben az évben megjelenik. A technológiát már számos európai országban (Németország, Franciaország, Spanyolország, Benelux-államok) használják, de további országokban (Oroszország, Portugália) is folynak kísérletek. Nagy az érdeklődés iránta az Egyesült Államokban és Brazíliában, kiterjedt kísérletek folynak a platformmal Kínában, Ausztráliában pedig ebben az évben megkezdődnek a rendszeres adások. Németországban a műsorszolgáltatói piac több mint 90 százaléka támogatja a hibrid tévét, több mint 70 alkalmazás készült hozzá és 2013-ban az okostelevíziók 90%-án volt HbbTV. Az országban 10 millió HbbTV-képes készülék működik. Az ilyen eszközök használata 2012. november és 2013. november között 380 százalékkal nőtt. A HbbTV alkalmazások egyre több területen jelennek meg Németországban, még a játékoknál is. A másodképernyők támogatását az ARD által működtetett szolgáltatás biztosítja. Magyarországi piackutatási adatok szerint jelenleg már több mint 200 ezer Hbb-képes okostévé van a hazai háztartásokban, és ezek közel 10 százalékán már használták is a hibrid szolgáltatást. A jelenleg kapható laposképernyős televíziókészülékek mintegy harmada már képes a HbbTV-jel felismerésére. Az Antenna Hungária 2013 októberében a digitális földfelszíni televíziós hálózatán ingyenes hibrid televíziós (HbbTV) tesztsugárzást indított MinDig TV Plusz néven, amely a MinDig TV Infocsatornájáról indítható el a távirányító piros gombjának megnyomásával, az arra alkalmas vevőkészülékeken.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) májusban MédiaKlikk néven indította el HbbTV-szolgáltatását a közszolgálati televízió-csatornákon, az Antenna Hungária, mint technikai háttérszolgáltató műszaki közreműködésével.