Idővel a gumiabroncsok elhasználódnak, vagy akár meg is sérülhetnek, ilyenkor pedig nincs más megoldás, mint új garnitúrát rendelni. Ha biztosra akarunk menni, érdemes a minőségi abroncsok között válogatni, illetve a speciális funkcióval felruházott gumik is sokat tudnak segíteni.
A defekt az egyik legnagyobb veszély
Sajnos a defekt mögött több ok is állhat. Olykor már annyira elhasználódik az abroncs, hogy egyszerűen megadja magát. Egy, az útra kiszórt éles tárgy, törmelék is komoly gondokat okozhat. Ha pedig sokat közlekedünk terepen, egy élesebb kő is elég a defekthez. Ilyenkor az abroncs mellett a tömlő cseréje is indokolt lehet, amit a Gumiflex oldaláról egyszerűen meg lehet oldani.
Természetesen a vásárlás során komoly kihívást okoz a megfelelő autógumi kiválasztása, mivel ma már kifejezetten nagy kínálattal találkozhatunk. Oda kell figyelni a jármű igényeire: mekkora méret az ideális, milyen teljesítményre van szükség, de még a vezetési stílus és körülmények is számítanak.
A magyar utakról általánosságban elmondható az, hogy nem igazán kímélik a gumiabroncsot és az autót. Ezért is kell felkészülni a defektre, ami olykor-olykor előfordul. Vannak már kifejezetten defekttűrő kialakítással rendelkező gumik is. Ezeken található a címben említett RFT jelölés.
A Run Flat Tire angol kifejezést takarja a rövidítés. Azért is előnyös ilyen abroncsot választani, mert leeresztve, akár kilyukadt állapotban is képes tovább menni rajta az autó biztonságos módon. Természetesen nem arra kell számítani, hogy még napokig, hetekig használhatjuk ilyen állapotban a gumit, de bőven elegendő ahhoz, hogy a következő autószerelőig vagy benzinkúthoz biztonságosan eljussunk. Az RFT jelölés mellett egy szám is található, ami megmutatja, hogy mekkora a maximális sebesség, amivel közlekedhetünk defekt mellett, illetve a megtehető távolságra vonatkozó információt is itt láthatjuk.
Modern kialakítás is elérhető
Vannak olyan RFT abroncsok, amelyek a defekt állapotát is jelzik. Ha a guminyomás csökken, akkor fény- vagy hangjelzéssel figyelmeztetik a sofőrt a sérülésre. Fontos kiemelni, hogy a defekttűrő gumik nem tudják teljesen megelőzni a kilyukadást, sérülést, de sokkal tovább tudunk haladni még komoly hiba esetén is, mint egy átlagos gumiabronccsal.
A defekt sajnos egy olyan jelenség, amit nem lehet teljes mértékben elkerülni, de ajánlott mindent megtenni annak érdekében, hogy megelőzzük. Rendszeresen ellenőrizni kell az abroncsok állapotát, ha pedig elhasználódott, minél hamarabb rendeljük meg az új garnitúrát.
Többféle típussal találkozhatunk
Az RFT kialakításon belül is vannak eltérések. Két fő változatot különböztetünk meg. Az önálló rendszerrel ellátott gumik kemény oldalfallal és speciális felfújórendszerrel rendelkeznek. A támaszgyűrűs RFT abroncsok tartalmaznak egy acélgyűrűt a kerék belsejében, hogy tovább tudjunk haladni defekt esetén.