Közel kétezer évvel ezelőtt a Vezúv kitörése nemcsak Pompejit temette maga alá, hanem a szomszédos Herculaneumot is. Ott, egy luxusvillában pihent az antikvitás egyik legjelentősebb könyvtára, amely a forró hamu és a gázok hatására pillanatok alatt elszenesedett. Évszázadokon át azt hittük, ezek a szövegek örökre elvesztek az emberiség számára, hiszen a tekercsek kinyitása azonnali megsemmisüléssel járt volna. Most azonban a legmodernebb technológia és az algoritmusok segítségével végre elkezdhetjük elolvasni a láthatatlan sorokat.
A láthatatlan könyvtár tragédiája
A Herculaneumban talált papirusztekercsek sorsa az egyik legnagyobb tudományos kihívásként maradt fenn az utókor számára. Amikor a tizennyolcadik században felfedezték az épületet, a kutatók először azt hitték, hogy egyszerű szénrudakat találtak, és sokat közülük egyszerűen kidobtak. Csak később jöttek rá, hogy ezek valójában ókori görög és latin szövegek, amelyek a vulkáni hőben konzerválódtak. Ez a felismerés egyszerre volt örömteli és kétségbeejtő a kor tudósai számára. A leletek ugyanis olyan állapotba kerültek, hogy egyetlen óvatlan érintés is elég volt a teljes porrá válásukhoz.
Az elmúlt évtizedekben számos kísérlet történt a tekercsek fizikai szétnyitására, de ezek szinte kivétel nélkül kudarccal végződtek. A megfeketedett anyag olyan törékeny, mint az égett újságpapír, így minden mechanikai beavatkozás pótolhatatlan veszteséget okozott. A tudósok hamar belátták, hogy ha valaha meg akarják ismerni a bennük rejlő bölcsességet, ahhoz nem kézre lesz szükségük. Valamilyen érintésmentes eljárást kellett kidolgozni, amely képes belelátni a tömör széntömbök belsejébbe. Sokáig úgy tűnt, hogy a technológia sosem fog felnőni ehhez a feladathoz. Végül azonban a digitális képalkotás fejlődése hozta meg a várt áttörést.
Amikor a technológia a régészet szolgálatába áll
A megoldás első lépése a nagy felbontású komputertomográfia alkalmazása volt, amelyet eredetileg az orvostudomány számára fejlesztettek ki. Ezek a szkennerek képesek voltak arra, hogy rétegről rétegre feltérképezzék az összezáródott tekercsek belső szerkezetét anélkül, hogy hozzájuk kellene érni. A kapott adathalmaz azonban olyan bonyolult volt, hogy emberi szemmel képtelenség volt követni a papirusz rétegeinek hullámzását. A kutatóknak egy virtuális térben kellett újraalkotniuk a tekercsek minden egyes milliméterét. Ez a folyamat elképesztő precizitást igényelt a szakemberektől. A munka során rájöttek, hogy a gép ugyan látja a formákat, de az olvasáshoz ez még édeskevés.
A virtuális szétnyitás során a szoftvereknek kellett kiegyenesíteniük a gyűrött és eldeformálódott felületeket a monitorokon. Ez a feladat hatalmas számítási kapacitást igényelt, hiszen a tekercsek belseje gyakran összeolvadt az évszázadok alatt. Bár a technika sokat fejlődött, egy alapvető fizikai akadály továbbra is fennállt a kutatócsoportok előtt. A használt tinta anyaga ugyanis nem különült el egyértelműen a papirusztól a hagyományos röntgensugarak alatt. Emiatt a képernyőn csak szürke és fekete foltok kavalkádja látszott a betűk helyett.
A tudósok ekkor jöttek rá, hogy a probléma megoldásához teljesen új szemléletmódra van szükség. Nem elég csupán átvilágítani a tárgyakat, hanem értelmezni is kell a látottakat. Itt kapcsolódott össze a klasszikus filológia a legmodernebb informatikával. Olyan eszközt kerestek, amely képes kiszűrni a zajt a valódi információból. A válasz pedig a mesterséges intelligencia algoritmusaiban rejlett.
A mesterséges intelligencia mint a jövő filológusa
A mesterséges intelligencia képes volt felismerni azokat a parányi eltéréseket a textúrában, amelyeket a tinta hagyott a papirusz felületén. A kutatók speciális gépi tanulási modelleket tanítottak be arra, hogy azonosítsák a rostok közötti legkisebb szín- és domborulati különbségeket. Ez a módszer lehetővé tette, hogy a gép akkor is lássa a betűket, ha azok az emberi szem számára láthatatlanok maradtak. A technológia tulajdonképpen megtanulta „érezni” a tinta jelenlétét a digitális adatokban. Ehhez több ezer órányi tanítóanyagra és hatalmas adatbázisokra volt szükség. A folyamat elején még csak bizonytalan foltokat láttak, de az algoritmusok folyamatosan finomodtak. Végül a gép képessé vált arra, hogy koherens karaktereket rajzoljon ki a káoszból.
A fejlődés felgyorsítása érdekében nemzetközi versenyt hirdettek, ahol programozók és adatszakértők mérték össze tudásukat a szövegvisszaállítás terén. A résztvevőknek olyan kódokat kellett írniuk, amelyek képesek voltak automatikusan detektálni a görög ábécé karaktereit a szkennelt rétegeken. Az eredmények minden korábbi várakozást felülmúltak a szakmában. Néhány hónap alatt több szöveget olvastak ki a gépek segítségével, mint az elmúlt két évszázadban összesen. Ez a kollaboratív munka rávilágított arra, hogy a tudomány határai elmosódnak.
Egy új világ nyílhat meg a történelemtudomány előtt
A frissen megfejtett szövegek között eddig ismeretlen filozófiai értekezéseket találtak, amelyek az epikureus iskola tanításait részletezik. Ezek a művek teljesen új megvilágításba helyezik az ókori gondolkodásmódot az örömről és az élet értelméről. A kutatók becslései szerint még több száz olyan tekercs vár hasonló eljárásra, amelyek jelenleg is raktárakban pihennek. Minden egyes kiolvasott szóval közelebb kerülünk egy elveszettnek hitt szellemi örökséghez. A gép által felismert betűket szakértő nyelvészek rakják össze értelmes mondatokká. Ez a folyamat garantálja, hogy a technológiai bravúr mögött megmaradjon a történelmi hitelesség is. A jövőben akár egész könyvtárakat „támaszthatunk fel” ezzel a módszerrel.
Ez a technológiai áttörés nem csupán a múltunk megismerésében segít, hanem hidat képez az informatika és a humán tudományok között. A siker bebizonyította, hogy a mesterséges intelligencia legnemesebb feladata az emberi kultúra védelme lehet. Valójában ez az eszköz adhatja vissza nekünk azokat a kincseket, amelyeket a természet ereje elragadott. A digitalizáció így válik a felejtés elleni küzdelem leghatékonyabb fegyverévé.
Az AI és a régészet összefonódása izgalmas jövőt vetít előre, ahol a technológia felerősíti az emberi kíváncsiságot. Ahogy egyre több elszenesedett sor válik ismét olvashatóvá, úgy kerekedik ki előttünk egy olyan világ képe, amelyről eddig csak álmodni mertünk. A történelemkönyveket talán hamarosan újra kell írnunk a gépek segítségével.
