Az SSD technológia mára teljesen kiszorította a hagyományos merevlemezeket az elsődleges rendszermeghajtók piacáról, de a fejlődés nem állt meg a puszta sebességnövekedésnél. A boltok polcain sorakozó meghajtók között hatalmas különbségek vannak technológiában, élettartamban és valós teljesítményben, amit egy laikus nehezen tud értelmezni. Nem elég csak a tárhely méretét nézni; a csatolófelület és a belső vezérlő típusa határozza meg, hogy mennyire lesz gördülékeny a felhasználói élmény. Ez az útmutató segít, hogy a számodra legmegfelelőbb technológiát válaszd a számítógépedbe.
Csatolófelületek harca: SATA vs NVMe
A régebbi, 2.5 colos formátumú SATA SSD-k jelentik a belépő szintet és a kompatibilitást a régebbi számítógépekkel. Ezek a meghajtók a hagyományos merevlemezek helyére illeszthetők be, és bár a HDD-nél nagyságrendekkel gyorsabbak, a SATA csatolófelület 600 MB/s körüli sebességlimitje ma már korlátot jelent. Általános irodai munkára, böngészésre vagy régebbi laptopok felgyorsítására még mindig tökéletes és költséghatékony választásnak bizonyulnak. A telepítésük egyszerű, és nem igényelnek speciális hűtést vagy alaplapi támogatást.
Az igazi ugrást az M.2 foglalatba illeszkedő NVMe (Non-Volatile Memory Express) meghajtók hozták el, amelyek közvetlenül a PCIe sávokon kommunikálnak a processzorral. Ezek a kis, rágógumi méretű kártyák képesek átlépni a több ezer megabájtos másodpercenkénti sebességet is, ami drasztikusan csökkenti a betöltési időket. Fontos azonban tudni, hogy nem minden M.2 foglalat támogatja az NVMe protokollt; egyesek csak SATA jelet tudnak fogadni, ezért vásárlás előtt mindig ellenőrizd az alaplapod specifikációját. Az NVMe meghajtók fizikailag kisebb helyet foglalnak, így megszűnik a kábelrengeteg a gépházban.
PCIe generációk és sebességek
Az NVMe SSD-k világában a teljesítményt a PCIe generációk határozzák meg, és itt zajlik jelenleg a legnagyobb verseny. A PCIe 3.0-ás meghajtók kb. 3500 MB/s olvasási sebességig skálázódnak, ami a legtöbb felhasználó számára bőven elegendő. Ár-érték arányban jelenleg ez a kategória a legvonzóbb, hiszen a mindennapi használatban alig érezhető a különbség a gyorsabb modellekhez képest. A játékok betöltése és a rendszer indulása villámgyors ezekkel az egységekkel is.
A PCIe 4.0 szabvány megduplázta a sávszélességet, így az ilyen meghajtók akár 7000-7500 MB/s sebességre is képesek. Ez a teljesítmény leginkább nagy fájlok mozgatásánál, videóvágásnál vagy a legújabb játékkonzolok (pl. PS5) bővítésénél számít igazán. A legújabb, PCIe 5.0-ás SSD-k már a 10 000 MB/s feletti tartományt célozzák, de ezek ára borsos, és a hétköznapi felhasználás során ritkán lehet kihasználni ezt a brutális sebességet. A kompatibilitás lefelé működik: egy 4.0-ás SSD működni fog egy 3.0-ás foglalatban is, csak a lassabb sebességen.
Tartósság és a TBW érték
Az SSD-k egyik legfontosabb, de gyakran figyelmen kívül hagyott paramétere a TBW (Terabytes Written), ami a garantált írási mennyiséget jelöli. Ez a szám mutatja meg, hogy mennyi adatot írhatsz a meghajtóra, mielőtt a cellák elkezdenének elhasználódni és megbízhatatlanná válni. Egy átlagos felhasználó számára a 300-600 TBW érték is évtizedekre elegendő lehet, de ha videóvágással vagy nagy adatbázisokkal dolgozol, érdemes a magasabb tűrőképességű, „Pro” modelleket keresni. A garancia érvényessége gyakran ehhez az értékhez van kötve, nem csak az eltelt évekhez.
A tartósságot befolyásolja a cellák típusa is: az SLC (Single Level Cell) a legtartósabb és leggyorsabb, de ipari árazású. A lakossági piacon a TLC (Triple Level Cell) a legelterjedtebb, amely jó egyensúlyt kínál a teljesítmény, az ár és az élettartam között. Az olcsóbb QLC (Quad Level Cell) meghajtók nagyobb kapacitást kínálnak alacsonyabb áron, de cserébe lassabbak és alacsonyabb a TBW értékük. Ezeket inkább adattárolásra, mintsem rendszermeghajtónak érdemes használni.
Miért fontos a DRAM cache?
Az SSD-k belső felépítésében a DRAM cache megléte vagy hiánya választja el a prémium kategóriát a belépő szinttől. A DRAM cache egy kis memória, amely a fájlok helyének térképét tárolja, és átmeneti tárolóként szolgál írás közben. A cache-sel rendelkező meghajtók sokkal gyorsabban érik el a véletlenszerű adatokat, és stabilabb teljesítményt nyújtanak nagy terhelés alatt is. Ezzel szemben a DRAM-less (cache nélküli) modellek olcsóbbak, de hajlamosak belassulni, ha megtelik a gyorsítótáruk vagy sok apró fájlt kell kezelniük.
Operációs rendszer alá mindenképpen DRAM cache-sel szerelt SSD-t javasolt választani a gördülékeny működés érdekében. A másodlagos meghajtóknál, ahová csak játékokat telepítesz vagy filmeket mentesz, nyugodtan spórolhatsz egy DRAM-less modellel. A gyártók néha trükköznek, és a „HMB” (Host Memory Buffer) technológiával a rendszermemóriából csippentenek le egy keveset a hiányzó cache pótlására. Ez egy jó kompromisszum, de nem éri el a dedikált DRAM teljesítményét.
Hűtés: Szükség van rá?
A nagy sebességű, különösen a PCIe 4.0 és 5.0 NVMe SSD-k hajlamosak jelentős hőt termelni intenzív használat közben. Ha a vezérlő túlmelegszik, a meghajtó automatikusan visszaveszi a sebességet (throttling), hogy megvédje magát a károsodástól. Ez a jelenség észrevehető lassulást okozhat éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a teljesítményre. Ezért sok közép- és felsőkategóriás alaplap már gyárilag biztosít hűtőbordát (heatsink) az M.2 foglalatok fölé.
Ha az alaplapod nem rendelkezik hűtéssel, vagy a laptopodban szűkös a hely, érdemes olyan SSD-t választani, amelyre gyárilag szereltek vékony hőelvezető lemezt. A PCIe 5.0-ás meghajtóknál a hűtés már nem opció, hanem szükségszerűség, gyakran egészen robusztus, ventilátoros megoldásokkal találkozhatunk. Asztali gépben a jó légáramlás is segít az SSD hőmérsékletének kordában tartásában. Normál, otthoni használat mellett a hűtés hiánya ritkán okoz gondot, de a hosszú élettartam érdekében érdemes alacsonyan tartani a hőfokot.
