Az apró himalájai királyság, Bhután, évtizedek óta valami olyasmit csinál, amit a világ többi része csak most kezd el irigykedve figyelni. Miközben a nagyhatalmak a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséért küzdenek, ők egy egészen más mutatót tettek az alkotmányukba. Ez a bruttó nemzeti boldogság, amely szerint a gazdasági növekedés önmagában semmit nem ér, ha az emberek közérzete és a természet állapota közben romlik.
A fejlődés nem csak a számokról szól
A koncepciót még a hetvenes években vezette be a negyedik sárkánykirály, aki felismerte, hogy országa nem tud versenyezni a nyugati ipari óriásokkal. Úgy döntött, hogy Bhutánnak saját utat kell járnia, ahol a spirituális és anyagi fejlődés egyensúlyban van. Ez a döntés alapjaiban változtatta meg az ország jövőjét és nemzetközi megítélését. Ma már kutatók hada elemzi ezt a különleges modellt.
A bhutáni kormány rendszeresen végez reprezentatív felméréseket a lakosság körében, hogy lássák, hogyan érzik magukat az emberek. Nem csak azt kérdezik meg, mennyi a bevételük, hanem azt is, mennyit alszanak, vagy mennyire érzik erősnek a közösségi kapcsolataikat. Ezek az adatok közvetlenül befolyásolják az állami költségvetés elosztását és a törvényhozást is. Az eredmények alapján döntenek új iskolák építéséről vagy környezetvédelmi szigorításokról. Így válik a statisztika valódi, kézzelfogható segítségül a polgárok számára.
Sokan kritizálják a rendszert, mondván, hogy a boldogság szubjektív fogalom, amit nem lehet mérni. Bhután azonban kidolgozott egy komplex matematikai modellt, amely kilenc különböző területet vizsgál. Ezzel próbálják objektív alapokra helyezni azt, amit korábban megfoghatatlannak tartottak.
A négy alappillér, ami mindent meghatároz
A rendszer működése négy fő területre támaszkodik, amelyek közül egyik sem élvezhet elsőbbséget a többivel szemben. Ezek a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés, a kulturális értékek megőrzése, a környezetvédelem és a jó kormányzás. Ha egy új beruházás bármelyiket veszélyezteti, azt a kormány egyszerűen nem engedélyezi. Ezért nincs az országban például kontrollálatlan tömegturizmus, ami tönkretenné a helyi közösségeket és a tájat. A látogatóknak napidíjat kell fizetniük, amit az ország fejlesztésére fordítanak.
A környezetvédelem náluk nem csupán egy jól hangzó szlogen, hanem szigorú törvényi kötelezettség. Az alkotmány előírja, hogy az ország területének legalább hatvan százalékát örökre erdőnek kell borítania. Jelenleg ez az arány hetven százalék felett van, amivel Bhután a világ egyetlen karbonnegatív országa. Több szén-dioxidot kötnek meg az erdőikkel, mint amennyit a teljes lakosság és ipar kibocsát.
Kihívások a modern technológia árnyékában
Az elszigeteltség kora azonban véget ért, amikor 1999-ben engedélyezték a televíziót és az internetet az országban. A hirtelen beáramló nyugati reklámok és életstílus komoly próbára tették a hagyományos értékrendet. A fiatalok körében megjelent a vágy a fogyasztói javak iránt, ami korábban szinte ismeretlen volt. Ez feszültséget szül a generációk között.
A munkanélküliség és az urbanizáció is új problémákat szült a fővárosban, Timpuban. A vidéki fiatalok a városokba költöznek a jobb lehetőségek reményében, de sokszor csalódniuk kell. Ez a folyamat a hagyományos családi szerkezetet is átalakítja.
A kormány felismerte, hogy a boldogság-modellnek is alkalmazkodnia kell a digitális korhoz. Nem tilthatják be a fejlődést, de megpróbálják mederben tartani a változásokat. Oktatási programokkal segítik a lakosságot, hogy kritikusan kezeljék a közösségi médiát és a globális trendeket. Fontosnak tartják, hogy a technológia ne elválassza, hanem összekösse az embereket. Az okostelefonok elterjedése ellenére a népviselet hordása továbbra is mindennapos az állami intézményekben. Ez segít fenntartani a kulturális identitást a globalizáció közepette is.
Az egyensúly megtalálása folyamatos küzdelem a hagyományőrzés és a modernizáció között. A politikai vezetés szerint a legnagyobb veszély az egyéni érdekek előtérbe kerülése a közösség rovására. Ezt próbálják megelőzni a buddhista alapokon nyugvó közneveléssel.
Mit tanulhat a nyugati világ ebből a szemléletből?
Bár Bhután egy kis ország speciális földrajzi és kulturális adottságokkal, a filozófiájuk globális szinten is értelmezhető. Egyre több közgazdász ismeri fel, hogy a végtelen növekedés egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón fenntarthatatlan. A bhutáni példa azt mutatja, hogy létezik alternatíva a kizárólag profit alapú gondolkodásra. Nem a növekedés ellen beszélnek, hanem a fejlődés értelmét keresik.
A nyugati társadalmakban tapasztalható mentális egészségügyi válság és a kiégés jelensége arra utal, hogy az anyagi jólét nem hoz automatikusan elégedettséget. Ha a döntéshozók figyelembe vennék az emberek mentális állapotát is a döntések során, talán élhetőbb városokat és munkahelyeket kapnánk. Több ország, köztük Új-Zéland és Izland is kísérletezik már hasonló jóléti mutatókkal. Ez a szemléletváltás lehet a kulcs a jövő globális válságainak kezeléséhez és a fenntartható életmódhoz. Az emberi kapcsolatok minősége ugyanis nem mérhető bankjegyekben.
Végső soron Bhután üzenete egyszerű: az emberi jóllétnek kellene a politika középpontjában állnia. Nem kell mindenkinek buddhistává válnia ahhoz, hogy értékelje a közösséget és a természetet. Elég, ha felismerjük, hogy a számok mögött valódi sorsok és érző lények húzódnak meg.
Az apró királyság útja nem mentes a nehézségektől, de bátran szembe megy a fősodorral. Talán nem minden elemét lehet egy az egyben átültetni egy európai országba, de a szemléletmód elgondolkodtató. A boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy olyan folyamat, amelyet minden egyes gazdasági döntésünkkel támogatnunk kellene.
