Képzeld el, hogy a kezedben tartasz egy könyvet, amit évszázadok óta próbálnak megfejteni a világ legélesebb elméi, de eddig mindegyikük elbukott. Nem egy kitalált thriller forgatókönyvéről beszélünk, hanem a valóságról: ez a Voynich-kézirat, a világ egyik legfurcsább könyve, ami tele van ismeretlen nyelven írt szöveggel és bizarr illusztrációkkal, amik mintha egy másik bolygóról érkeztek volna. Pontosan ez a titok és a megfejthetetlenség teszi ezt a kötetet a történelem egyik legnagyobb intellektuális kihívásává. Ha szereted a kódokat, az elfeledett nyelveket és a sötét középkor misztikumát, akkor tarts velünk, mert most belemerülünk a kézirat zavarba ejtő világába.
A középkori hátterünk
A kézirat valójában egy pergamenkódex, ami jelenleg a Yale Egyetem Beinecke Könyvtárában található, és több mint kétszáz oldalnyi rejtélyt tartalmaz. A radiokarbonos kormeghatározás alapján a pergamen 1404 és 1438 között keletkezett, ami azt jelenti, hogy a reneszánsz hajnalán, Közép-Európában íródott. Bár a kódex régóta keringett gyűjtők és tudósok között, nevét az 1912-ben újra felfedező Wilfrid Voynich litván könyvkereskedőről kapta, aki az olasz Frascati jezsuita kollégiumban bukkant rá.
A könyv történetének korai szakaszai hiányosak, de tudjuk, hogy egy ideig II. Rudolf német-római császár birtokában volt, aki állítólag 600 arany dukátot fizetett érte, mivel azt hitte, Roger Bacon, a híres angol filozófus munkája. Ez a tulajdonosi lánc is hozzájárult a könyv legendájához, hiszen a császár is a titkos tudományok és az alkímia iránt érdeklődött, és nagy összegeket fizetett az okkult relikviákért.
Érdekes módon, a kötetet kézzel írták, egy tollal, de a betűk és a folyóírás teljesen ismeretlen, semmilyen ismert földi ábécével nem azonosítható. A kézírás rendkívül egységes, ami arra utal, hogy valószínűleg egyetlen személy írta, aki mestere volt ennek a furcsa kitalált írásnak.
Botanika és kozmológia, ahogy még sosem láttad
Ha fellapozod a kéziratot – amit ma már digitálisan bárki megtehet –, azonnal szembetűnnek a bámulatos és néha zavarba ejtő illusztrációk, melyek alapján a kódex hat fő szakaszra osztható. A legterjedelmesebb rész a botanikai szakasz, ahol több száz olyan növényt rajzoltak le, amiknek a nagy része a mai napig beazonosíthatatlan. Ezek a növények részletesek, de sokszor keverednek a valóság és a fantázia elemei, így a botanikusok és a gyógynövény szakértők tehetetlenül állnak a rejtély előtt.
A második leglenyűgözőbb rész a csillagászati vagy kozmológiai szekció, ami színes, kör alakú diagramokat, csillagképeket és asztrológiai szimbólumokat tartalmaz, némelyikük egészen szokatlan elrendezésű és ismeretlen égi jelenségeket ábrázol. Találsz itt ábrázolásokat a zodiákusról és bonyolult mechanizmusokról, amik talán a bolygók mozgását hivatottak szemléltetni, de a hagyományos középkori ábrázolásoktól eltérő stílusban.
Ezt követi a gyógyszerészeti rész, ahol kisebb rajzok láthatók gyógynövényekről és gyógyászati tárolóedényekről, valamint egy „balneológiai” szekció, ami bizarr, meztelen nők csoportjait ábrázolja, akik összekapcsolt csatornákon és medencéken úsznak. Ez a rész különösen sok találgatásra ad okot a rituális tisztálkodás, a termékenység vagy a szülés lehetséges ábrázolása miatt, de a szöveg megfejthetetlensége miatt a pontos jelentés homályban marad.
Az utóélet: Kódfejtők és a CIA
A kézirat felfedezése óta a világ legjobb kódfejtői próbálták megtörni a titkot, beleértve az első és második világháború szakértőit is, akik a legbonyolultabb titkosításokat is képesek voltak megfejteni. A XX. század közepén még az amerikai hadsereg kriptográfusai és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szakemberei is belevetették magukat a munkába, de érdemi eredmény nélkül távoztak a harcból. A hírhedt Herbert Yardley, az amerikai „fekete szoba” vezetője is elbukott a Voynich-kóddal szemben.
A kézirat jellegzetessége, hogy statisztikailag nagyon hasonlít a természetes nyelvekre, például a szavak hossza és a betűk gyakorisága is követ valamilyen logikát, de az ismétlődő minták gyakorisága szokatlan. Ez a kettősség arra utal, hogy vagy egy rendkívül komplex, mesterséges nyelvvel van dolgunk, vagy egy ismeretlen, esetleg elfeledett dialektus titkosításával. Az ismétlődések arra utalhatnak, hogy a szöveg egyfajta titkosítási eljárással, például Vigenère-kóddal készült, de a kulcsot nem sikerült azonosítani.
A legújabb digitális elemzések megjelenésével a kutatók megpróbálták a mesterséges intelligenciát is bevetni, hogy feltárják a rejtett mintázatokat, de a gépi tanulás sem hozott végleges áttörést. Bár egyes algoritmusok találtak bizonyos ismétlődő struktúrákat, amelyek a Közel-Keleti vagy kaukázusi nyelvekre emlékeztetnek, a teljes és koherens fordítás a mai napig várat magára.
A legvalószínűbb elméletek: Hamisítvány vagy elfeledett nyelv?
A rejtély több évszázados fennállása miatt két fő elméleti vonal alakult ki a Voynich-kézirattal kapcsolatban, amelyek között máig vita zajlik a szakértők között. Az egyik, a cinikusabb megközelítés szerint az egész könyv egy zseniális, de értelmetlen hamisítvány, amelyet talán egy zseniális szélhámos készített pénzcsalás céljából a reneszánsz idején, kihasználva a gazdag tudósok babonáit. Ez az elmélet magyarázná a bizarr, beazonosíthatatlan növényeket és a látszólagos értelmetlenséget, amelyekkel a hamisító el akarta hitetni a tudás egyediségét.
Ezzel szemben áll az a sokkal izgalmasabb lehetőség, hogy a kódex egy valódi, de mára kihalt vagy elfeledett nyelvet, esetleg egy speciális titkosítási rendszert rejt, ami valamilyen célzott tudást akart elrejteni a nagyközönség elől. Gondolhatunk itt például valamilyen polialfabetikus kódra, ahol minden betűnek több lehetséges megfelelője van, vagy egy steganográfiai módszerre, ahol az értelmes szöveg a látszólagos nonszensz mögött rejtőzik.
A legújabb nyelvészeti elemzések szerint a szövegben található entrópiaszint megegyezik az emberi nyelvekével, ami erősen cáfolja a teljes értelmetlenség elméletét, hiszen egy teljesen random karakterlánc más statisztikai mintákat mutatna. Akárhogy is, a Voynich-kézirat továbbra is a történelem egyik legszívósabb rejtélye marad, ami emlékeztet minket arra, hogy a középkori tudás és fantázia milyen mélységeket rejthet. Ha egyszer valaki mégis megtöri a kódot, az nem csak egy könyvet, hanem egy egész elfeledett világot nyithat meg előttünk.
