Az opera sokak számára egy távoli, elit és nehezen megközelíthető műfajnak tűnik, amely drága jegyárakkal, idegen nyelven énekelt, érthetetlen történetekkel és túlzóan drámai gesztusokkal párosul. Ez a kép azonban távol áll a valóságtól. Az opera a művészetek egyik legösszetettebb és leglátványosabb formája, amely a zene, a dráma, a költészet, a képzőművészet és a tánc erejét egyesíti, hogy egy mindent elsöprő, katartikus élményt nyújtson. A grandiózus díszletektől és jelmezektől a legfinomabb emberi érzelmeket is megszólaltató énekhangig az opera világa tele van szenvedéllyel, drámával és felejthetetlen dallamokkal. Ez az útmutató segít eloszlatni a tévhiteket és megtenni az első lépéseket e csodálatos műfaj felfedezéséhez.
Az opera alapvetően egy színházi előadás, amelyben a történetet nem prózában, hanem túlnyomórészt énekelve adják elő, zenekari kísérettel. Az opera a 16. század végén Firenzében született, egy olyan művészeti kísérlet eredményeként, amely az ókori görög drámák feltámasztására törekedett, ahol a szöveget szintén zenével és énekkel adták elő. Az első operák témái a görög mitológiából merítettek, és az udvari arisztokrácia szórakoztatását szolgálták. A műfaj azonban hamarosan népszerűvé vált, és a 17. században Velencében megnyílt az első nyilvános operaház, amely mindenki számára elérhetővé tette az operaélményt.
Az opera ereje abban rejlik, hogy a zene képes felerősíteni és mélyebben kifejezni a drámai cselekményben rejlő érzelmeket, mint a puszta szó. Egy szerelmi vallomás, egy gyászének vagy egy bosszúária a zene segítségével olyan érzelmi magasságokba vagy mélységekbe juthat el, amely a prózai színházban elképzelhetetlen. Az opera tehát nem a valóságot akarja realisztikusan ábrázolni; sokkal inkább egy stilizált, elemelkedett világot teremt, ahol az érzelmek a zene univerzális nyelvén szólalnak meg. A történetek gyakran nagyívűek, a szereplők pedig szélsőséges helyzetekbe kerülnek, ami lehetőséget ad a legintenzívebb zenei kifejezésre.
Az operaház maga is a varázslat része. A plüss fotelek, az aranyozott páholyok, a hatalmas csillárok és a bársonyfüggöny mind egy olyan ünnepi, a hétköznapoktól elszakadó atmoszférát teremtenek, amely felkészíti a nézőt a befogadásra. Az operaélményhez hozzátartozik a zenekar hangolása, a fények elhalványulása és a nyitány első hangjainak felcsendülése a zenekari árokból. Ez a rituálé segít ráhangolódni arra a különleges világra, amely a színpadon fog megelevenedni, és amelyben a zene lesz a legfőbb kalauzunk.
Az egyik leggyakoribb aggodalom az idegen nyelvű előadásokkal kapcsolatos. A legtöbb operát olaszul, németül, franciául vagy oroszul adják elő, de ez nem lehet akadálya az élvezetnek. A modern operaházakban a színpad felett vagy az ülések támláján feliratozógép segíti a történet követését, amely az énekelt szöveget a helyi nyelven jeleníti meg. A feliratok segítségével a cselekmény minden apró rezdülése követhető, miközben élvezhetjük a zene és az eredeti nyelv hangzását. Emellett az előadás előtt érdemes elolvasni a mű cselekményének rövid összefoglalóját, ami tovább segíti a tájékozódást.
Az operai hangfajok
Az opera legfontosabb kifejezőeszköze az emberi hang. Az énekeseket a hangmagasságuk és a hangkarakterük alapján különböző hangfajokba (németül: Fach) sorolják. A megfelelő hangfaj kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen a zeneszerzők egy-egy szerepet egy adott hangtípusra írtak, figyelembe véve annak drámai és vokális lehetőségeit. A női hangfajok a legmagasabbtól a legmélyebbig a szoprán, a mezzoszoprán és az alt. A szoprán általában a fiatal hősnőt, a szerelmest vagy az ártatlan áldozatot alakítja. A mezzoszoprán szerepei sokszínűbbek, lehetnek csábítók (mint Carmen), idősebb nők vagy akár fiatal fiúk (nadrágszerepek). Az alt a legmélyebb női hang, gyakran bölcs, idős asszonyok vagy misztikus karakterek szerepében.
A férfi hangfajok a legmagasabbtól a legmélyebbig a tenor, a bariton és a basszus. A tenor a szoprán férfi megfelelője, általában a hős szerelmes, a fiatal idealista. A leghíresebb operaáriák közül sokat tenorokra írtak. A bariton a leggyakoribb férfi hangfaj, rendkívül sokoldalú szerepkörrel; lehet a hős barátja, a gonosz intrikus, egy apafigura vagy akár a főhős ellenlábasa. A basszus a legmélyebb férfi hang, amely tekintélyt és erőt sugároz. A basszus szerepek gyakran idős királyok, főpapok, bölcsek vagy éppen komikus, együgyű karakterek.
Ezeken a fő kategóriákon belül további alcsoportok léteznek a hang karaktere és mozgékonysága szerint. A koloratúrszoprán például rendkívül magas hangok és virtuóz, gyors futamok éneklésére képes, míg a drámai szoprán hangja erőteljes és nagy teherbírású, amely képes áténekelni egy hatalmas zenekart is. Hasonlóképpen létezik lírai tenor, hőstenor (Heldentenor), vagy a mély és komoly hangvételű basso profundo. A különböző hangfajok kontrasztja és együttes hangzása adja az operai hangzás gazdagságát és drámai erejét.
Az énekesek nem használnak mikrofont; a hangjukat egy speciális énektechnika, a bel canto (szép ének) segítségével képzik, hogy az betöltse az egész operaházat. Ez a technika évekig tartó, kemény munkát és fegyelmet igényel, és lehetővé teszi az énekesek számára, hogy a hangjukat a legkülönfélébb érzelmek kifejezésére használják, a legfinomabb suttogástól a legdrámaibb kiáltásig. Az operaénekesek teljesítménye egyszerre sportolói és művészi bravúr, amely a fizikai állóképességet a legmélyebb zenei és drámai átéléssel ötvözi.
Az opera legfontosabb fogalmai
Az opera világában való eligazodáshoz érdemes megismerni néhány alapvető fogalmat. Az ária egy szólóének, amelyben a szereplő a cselekmény egy pontján megállva fejezi ki legbensőbb érzéseit, gondolatait vagy vágyait. Az áriák általában az opera zenei csúcspontjai, a legemlékezetesebb és legszebb dallamokkal. A recitativo ezzel szemben egy dallamos beszéd, amely a cselekményt viszi előre, összekötve az áriákat és az együtteseket. A recitativo ritmusa a beszéd természetes lejtését követi, és a zenekari kíséret is egyszerűbb alatta.
A duett, tercett, kvartett stb. olyan jelenetek, ahol két, három, négy vagy több szereplő énekel együtt. Ezek a zenei számok rendkívül hatásosak lehetnek a drámai konfliktusok, a különböző nézőpontok vagy az egyetértés ábrázolására. Az operák fináléiban gyakran az összes szereplő egyszerre énekel, hatalmas, grandiózus zenei tablót hozva létre. A kórus szintén fontos szerepet játszik az operában; képviselheti a tömeget, kommentálhatja az eseményeket, vagy részt vehet a cselekményben (pl. katonák, vendégek, alattvalók kórusa).
A nyitány (overtúra) az opera elején felcsendülő zenekari darab, amely felkészíti a közönséget az előadásra. A nyitány gyakran az operában később felhangzó fontosabb dallamokat, motívumokat is felvillantja, mintegy zenei előzetesként szolgálva. A librettó az opera szövegkönyve. A librettóíró a zeneszerzővel szorosan együttműködve hozza létre a drámai szöveget, amely a zene alapjául szolgál. Az opera minősége nagyban függ a librettó és a zene összhangjától.
Az opera előadása egy hatalmas gépezet összehangolt munkájának eredménye. A karmester irányítja a zenekart és az énekeseket, a rendező felel a színpadi játékért és a drámai koncepcióért. A díszlet- és jelmeztervezők megteremtik az előadás vizuális világát, a világítástervezők pedig a hangulatot. Az énekesek, a zenészek, a kórus, a balettkar és a háttérben dolgozó számos műszaki szakember (díszítők, öltöztetők, ügyelők) mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az előadás estéről estére zökkenőmentesen valósuljon meg.
Melyik operával érdemes kezdeni?
Aki először ismerkedik a műfajjal, annak érdemes egy népszerű, dallamos és könnyen követhető történetű operát választania. Kiváló kiindulópont lehet Georges Bizet Carmene, amely tele van slágerré vált dallamokkal (mint a Habanera vagy a Torreádor-dal), és egy szenvedélyes, lebilincselő szerelmi történetet mesél el. Wolfgang Amadeus Mozart operái, mint A varázsfuvola vagy a Don Giovanni, szintén remek választások. Mozart zenéje csodálatosan dallamos és elegáns, történetei pedig egyszerre szórakoztatóak és mély emberi igazságokat fogalmaznak meg.
Az olasz opera kedvelőinek Giacomo Puccini művei ajánlhatók. A Bohémélet egy megható történet a párizsi művészvilág fiataljainak szerelméről és nélkülözéséről, tele gyönyörű, érzelmes áriákkal. A Tosca egy feszült, politikai thrillerbe ágyazott szerelmi dráma, míg a Turandot egy egzotikus, mesebeli világba repíti a nézőt, benne a világhírű „Nessun dorma” áriával. Giuseppe Verdi operái, mint a Rigoletto, a Traviata vagy az Aida, a romantikus olasz opera csúcspontjai, tele drámával, szenvedéllyel és felejthetetlen dallamokkal.
A vígoperák szintén jó belépőt jelenthetnek az opera világába. Gioachino Rossini A sevillai borbély című operája egy fergeteges, humoros darab, tele virtuóz énekesi feladatokkal és komikus helyzetekkel. A választásnál érdemes figyelembe venni a saját zenei ízlésünket is. Aki a romantikus zenét kedveli, annak Verdi vagy Puccini operái tetszhetnek, aki a klasszikus harmóniákat részesíti előnyben, annak Mozart a jó választás.
Az opera felfedezése egy izgalmas kaland. Nem kell attól tartani, hogy elsőre nem értünk mindent; a legfontosabb, hogy hagyjuk, hogy a zene és a látvány magával ragadjon. Érdemes nyitottan, előítéletek nélkül leülni a nézőtérre, és átadni magunkat annak az egyedülálló, komplex élménynek, amit csak az opera képes nyújtani. Egy jól sikerült előadás után garantáltan másképp fogunk gondolni erre a csodálatos, szenvedéllyel teli műfajra.
