A színház egy különleges, közösségi élmény, ahol a nézők és az előadók egy közös, láthatatlan szerződést kötnek az előadás idejére. Ennek a szerződésnek a sikere mindkét félen múlik: a színészek a tehetségüket és energiájukat adják, a közönség pedig a figyelmét és a tiszteletét. A színházi illem, vagyis az etikett, nem csupán egy poros, régimódi szabálygyűjtemény, hanem azoknak a viselkedési normáknak az összessége, amelyek biztosítják, hogy ez a varázslatos élmény mindenki számára zavartalan és élvezetes legyen. Ezek a többnyire íratlan szabályok a pontosságtól kezdve a megfelelő öltözéken át egészen a taps rendjéig terjednek, és betartásukkal hozzájárulhatunk a színházi kultúra fenntartásához.
Az első és legfontosabb szabály a pontos érkezés. A színházi előadás egy precízen megtervezett esemény, amely a megadott időpontban kezdődik. A késés nemcsak tiszteletlenség azokkal szemben, akik időben érkeztek, de rendkívül zavaró a többi néző és a színészek számára is. A sötétben botorkáló, helyét kereső késő megzavarja a koncentrációt és megtöri az előadás varázsát. A legtöbb színházban a későket nem, vagy csak egy megfelelő szünetben (pl. felvonás szünetében) engedik be a nézőtérre, ezért érdemes mindig legalább 15-20 perccel az előadás kezdete előtt megérkezni, hogy legyen idő a ruhatárra, a mosdóra és a helyünk elfoglalására.
A megfelelő öltözék kiválasztása szintén a tisztelet jele. Bár ma már a legtöbb színházban nincs szigorú „dress code”, a színházlátogatás mégis egy ünnepi esemény, amelyet érdemes megkülönböztetni a hétköznapoktól. A túlságosan laza, sportos vagy kihívó öltözet nem illik a színház emelkedett hangulatához. Egy elegánsabb, alkalomhoz illő ruha vagy öltöny jelzi, hogy megtiszteljük az eseményt, az alkotókat és a többi nézőt. Természetesen a kényelem is fontos, de a kettő között érdemes megtalálni az arany középutat. A premier vagy egy operaelőadás általában formálisabb öltözéket kíván, mint egy kísérleti színházi darab.
Az előadásra való ráhangolódás is a színházi illem része. Ez magában foglalja a mobiltelefon teljes kikapcsolását vagy lenémítását – a rezgő funkció is zavaró lehet a csendesebb jelenetek alatt. A telefon képernyőjének fénye a sötét nézőtéren rendkívül zavaró, és kizökkenti a környezetünkben ülőket az élményből. A színházjegy és a programfüzet előzetes átnézése segít tájékozódni az előadásról, a szereplőkről és az alkotókról. Az előadás előtti percekben kerüljük a hangos beszélgetést, és hagyjuk, hogy a színházi atmoszféra hasson ránk, felkészülve a befogadásra.
Végül, de nem utolsósorban, az előadás előtti illemszabályokhoz tartozik a ruhatár és a büfé kulturált használata. A kabátokat, nagyobb táskákat és esernyőket illik a ruhatárban hagyni, hogy ne foglalják a helyet a szűk sorokban, és ne okozzanak balesetveszélyt. Az előadás előtt elfogyasztott italokat, ételeket ne vigyük be a nézőtérre, kivéve, ha a színház ezt kifejezetten engedélyezi. A szünetben a büfében való sorban állás és fogyasztás során legyünk türelmesek és figyelmesek másokkal, hogy mindenkinek kellemesen teljen a pihenőidő.
Viselkedés az előadás alatt
Az előadás alatti legfontosabb szabály a csend és a figyelem. A színház élő műfaj, a színészek teljes koncentrációval dolgoznak, és a legkisebb zaj is megzavarhatja őket és a közönséget. Kerülni kell a beszélgetést, suttogást, a programfüzet zörgetését, a cukorkás papír csörgését vagy bármilyen más, zajjal járó tevékenységet. Ha valamihez hozzászólnánk, azt tegyük meg a szünetben vagy az előadás után. A színház a közös elmélyülés helye, ahol a csend teszi lehetővé, hogy a színpadi események teljes mértékben érvényesüljenek.
Az étel- és italfogyasztás a nézőtéren általában tilos, és jó okkal. A csomagolás zörgése, az étel illata vagy a rágcsálás hangja rendkívül zavaró és tiszteletlen a többi nézővel és a színészekkel szemben. A színházi élményhez hozzátartozik a fegyelmezett figyelem, amelybe nem fér bele a nassolás. Ha valaki szomjas vagy éhes, a szünetben a büfében van lehetősége frissítőt venni. Az előadás alatti evés-ivás a mozihoz kötődő szokás, amelynek nincs helye a színház falai között.
A tetszésnyilvánításnak is megvan a maga ideje és módja. Az előadás közbeni taps általában egy-egy különösen jól sikerült, nagyívű ária, monológ vagy látványos táncjelenet után elfogadott, különösen operákban és musicalekben. Prózai daraboknál ez ritkább, és inkább megtörheti a jelenet ívét. A nevetés természetesen megengedett és kívánatos egy vígjáték esetében, de fontos, hogy a reakcióink ne legyenek túlzóak vagy másokat zavaróak. A legfontosabb, hogy érezzük a darab ritmusát és a közösség hangulatát, és ehhez igazítsuk a reakcióinkat.
A modern technológia használata, különösen a fényképezés és a videófelvételek készítése szigorúan tilos az előadás alatt. A vaku használata rendkívül zavaró és akár veszélyes is lehet a színészek számára, a felvétel készítése pedig sérti a szerzői jogokat. A színházi élmény lényege a jelenlét, az „itt és most” varázsa, amelyet nem lehet rögzíteni vagy reprodukálni. A telefonunkat tegyük el, és engedjük át magunkat teljesen az élő előadás élményének, ahelyett, hogy egy képernyőn keresztül próbálnánk megörökíteni azt.
A szünet és az előadás vége
A felvonásközi szünet lehetőséget ad a pihenésre, a mosdó használatára, a büfé meglátogatására és az addig látottak megbeszélésére. A szünetben is érdemes betartani a kulturált viselkedés szabályait: legyünk türelmesek a mosdónál vagy a büfénél kialakult sorban. A látottakról folytatott beszélgetés során vegyük figyelembe, hogy mások is hallhatják a véleményünket. Kerüljük a hangos kritizálást vagy a cselekmény fordulatainak elárulását („spoilerezést”), hiszen ez elronthatja azok élményét, akik még nem látták a darabot.
Fontos, hogy figyeljünk a szünet végét jelző csengőhangra vagy más jelzésre, és időben foglaljuk el a helyünket a nézőtéren. A második (vagy harmadik) felvonás kezdetéről lekésni ugyanolyan illetlenség, mint az előadás elejéről. A szünet arra szolgál, hogy felfrissülve, újult figyelemmel tudjuk követni az előadás folytatását. A helyünkre való visszatéréskor legyünk tekintettel a már ott ülőkre, és próbáljunk minél kisebb zavart okozva eljutni a székünkhöz.
Az előadás végén a taps a legfontosabb módja annak, hogy kifejezzük elismerésünket a művészek munkája iránt. A taps rendje általában a következőképpen alakul: a függöny legördülésekor kezdődik, majd a színészek meghajlásakor folytatódik. Illik megvárni, amíg minden szereplő, beleértve a kisebb szerepekben játszókat is, meghajol. Ha az előadás különösen tetszett, a tapsot felállással (standing ovation) és „bravó” kiáltásokkal is lehet fokozni. Ez a legnagyobb elismerés, amit a közönség adhat a művészeknek.
A taps befejezése előtt ne kezdjünk el csomagolni és készülődni a távozásra. Rendkívül tiszteletlen a színészekkel szemben, ha a meghajlás közben a közönség egy része már a kabátját veszi és a kijárat felé indul. Várjuk meg, amíg a függöny végleg legördül és a nézőtéri fények felgyulladnak. A színházból való távozáskor is legyünk türelmesek, hagyjunk időt a tömegnek, hogy elhagyja a termet. Az előadás élménye a színház kapuján kilépve ér véget.
Különleges helyzetek és általános megfontolások
Előfordulhat, hogy valaki mellettünk zavaróan viselkedik, például hangosan beszél, a telefonját használja vagy a székét rugdossa. Ilyen esetben diszkréten, halkan és udvariasan kérhetjük meg a viselkedésének megváltoztatására. Ha ez nem vezet eredményre, a szünetben jelezhetjük a problémát az ültetőnek vagy a színházi személyzet más tagjának, akik szakszerűen tudják kezelni a helyzetet. Fontos, hogy ne kezdjünk hangos vitába az előadás alatt, mert ezzel csak még nagyobb zavart okozunk.
Ha valakinek köhögési rohama van, vagy rosszul érzi magát, a leghelyesebb, ha a lehető legcsendesebben elhagyja a nézőteret, hogy ne zavarja a többieket. Erre az eshetőségre érdemes felkészülni, például cukorkával vagy vízzel, és ha lehetséges, sor széli helyre ülni, hogy a távozás könnyebb legyen. Betegen, különösen fertőző betegséggel, színházba menni nemcsak a többi nézőre, hanem a színészekre nézve is felelőtlenség.
A gyermekek színházba vitele különös körültekintést igényel. Csak olyan előadásra vigyük a gyermeket, amely az életkorának megfelelő, és leköti a figyelmét. Fontos előre felkészíteni őt a színházi viselkedés szabályaira. Ha a gyermek nyugtalanná válik, sírni kezd vagy hangoskodik, az egyik szülőnek diszkréten ki kell vinnie a nézőtérről. Ezzel nemcsak a többi nézőnek teszünk szívességet, de a gyermek számára sem tesszük kellemetlenné a helyzetet.
Összességében a színházi illem a kölcsönös tiszteleten és a közösségi élmény megbecsülésén alapul. Azáltal, hogy betartjuk ezeket az egyszerű szabályokat, hozzájárulunk egy olyan légkör megteremtéséhez, amelyben a színház varázsa maradéktalanul érvényesülhet. A színház egy közös rituálé, ahol a figyelmünkkel és a kulturált viselkedésünkkel mi, nézők is az előadás aktív részeseivé válunk, tisztelegve ezzel az alkotók munkája és a művészet ereje előtt.
